J.A.N.E.R.I.T.Y.
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
78. Kulcsok

78. fejezet

Kulcsok

Mena

 

Néztem, ahogy Noam kő-papír-ollót játszik Dany-vel. Egy pad tetején ültek kissé távolabb, elszeparáltan tőlünk. Nem akartam, hogy Dany bármit is halljon beszélgetésből. Néhányan még így elég sűrűn fordultak feléjük, főleg a lányok közül. Nem hibáztattam őket. Én sem voltam vak. Jól mutattak együtt, és egy felnőtt férfiember és egy kisgyerek, mindig varázslatként hat egy női elmére.

- Esetleg csináljak róluk egy képet, hogy végre ide tudj figyelni, és ne őket bámuld? – rántott ki gondolataim közül Witsberger. Szokásos gunyoros stílusát most sem hagyta otthon, és minden alkalmat megragadott, hogy rajtam köszörülje a nyelvét. – Pár év múlva úgy is nulla huszonnégyben csodálhatod a jelenetet – tette még hozzá, és arca tisztán tükrözte, hogy jót mulat saját viccén.

- Még egy ilyen, és elintézem, hogy te maximum a golyóidat csodálhasd nulla huszonnégyben – feleltem magamra erőltetve egy bájvigyort. Witsberger ajkairól nem fagyott le a mosoly. Sőt! Inkább vigyorrá szélesedett.

- Remélem az eszét inkább Noamtől örökli majd – vágott vissza. Már a nyelvemen volt egy jó válasz, de akkor olyan ember szólt közbe, akinek a hatására mindketten elhallgattunk.

- Befejezhetnétek végre! – jelentette ki Oliver komoran. Az egyik pad melletti széken időzött, és mikor ránéztem elkapta a tekintetét. Egyértelműen nem tetszett neki a dolgok alakulása, és meg is tudtam érteni, miért. Witsberger arcáról lefagyott a mosoly, de láttam rajta, hogy legszívesebben elmondaná a véleményét, ha nem fontosabb dolgok miatt gyűltünk volna össze.

- Arra gondoltunk – kezdett bele Lex, de én továbbra is csak Olivert bámultam, aki egyértelműen Noamet és Dany-t nézte. Ahogy teltek a másodpercek, rájöttem, hogy fáj látnom, ahogy őket nézi, mert még tehetség nélkül is pontosan tudtam, mire gondol. A tekintetéből pontosan ki lehetett olvasni mindent. Olyan elemzően nézte őket, mint mikor az ember az utcán véletlenszerűen belebotlik egy veszekedésbe, és próbálja eldönteni, hogy a kiabálók közül, kinek is lehet igaza valójában. – Mena? – szakított ki gondolataimból Lex hangja. Minden bizonnyal már egy csomó olyan mondat elhangzott, amire figyelnem kellett volna, de természetesen ezt nem tettem meg.

- Bocsánat – motyogtam zavartan. Lex elnézően rám bámult.

- Figyelj oda, mert ez most tényleg nagyon fontos! – figyelmeztetett. – Éppen azt magyaráztam, hogy újra felállítjuk a Testőrséget.

- Úgy érted – kezdtem bele zavartan, de dr. Jefferson nem engedte, hogy befejezzem.

- Igen, úgy érti! Csak most kicsit változni fog a felállás! A tagok, most nem öten lesznek, hanem fejenként hárman. Vagyis összesen hatan, és tehetség alapján lesznek összeválogatva!

- Ez, mit jelent pontosan? – érdeklődtem komoran.

- Azt, hogy mindkettőtök mellett lesz egy gyakorlati tehetséggel rendelkező, egy gondolati tehetséggel rendelkező, és egy úgynevezett univerzális tehetséggel rendelkező testőrségi tag! A felállás így a legbiztosabb! – magyarázta az ismeretlen férfi, akinek még mindig nem tudtam a nevét, de egyre biztosabb voltam benne, hogy valamilyen tanár lehet. Egészen magas volt, arcát halvány barázdák szelték keresztül, és sötét borosta fedte állát. – Ha mindhárom csoportból veszünk egy embert, akkor nagyobb eséllyel veszünk észre bármit is – tette még hozzá. Még emlékeztem mikor Sky erről a tehetség felosztásról beszélt. A három csoport, amibe a tehetségeket sorolják.

- Valamint a te esetedben, Mena, az egyik tag képességgel is rendelkezni fog. Jó, ha van a közelben egy gyógyító. Noam esetében ugye ez nem téma, tekintve, hogy ő maga is képességgel rendelkező ember – magyarázta Lex, és nem tudtam nem észrevenni, hogy aggódó pillantást vet Caroline felé, aki sokkal inkább tűnt izgatottnak, mint riadtnak. Nem igazán voltam kibékülve ezen képesség gondolatával, mert sokat olvastam róla, hogyan is működik, és dióhéjban: a képességet birtokló ember életenergiáján alapszik a dolog.

- Eddig ez az, amit biztosan tudunk, hogy szükséges! – vette át a szót dr. Jefferson.

- Lehet már tudni, hogy kik lesznek a tagok? – kérdeztem, miközben vetettem egy pillantást Oliver felé. Még mindig Noaméket bámulta. Biztos voltam benne, hogy ő már nem szívesen vállalna ilyen feladatot egyikünk mellett sem, és emiatt rosszul éreztem magam.

- Én leszek az egyik! – lépett közelebb Caroline. Még mindig izgatottnak tűnt. – Képességem is van, a tehetségem pedig gyakorlati! – jelentette ki határozottan, de ez a határozottság nyilvánvalóan Lexnek szólt, akinek az arcáról tisztán le lehetett olvasni, hogy nem tetszik neki, hogy Caroline testőrségi tag legyen.

- Rendben Miss Mariott! – fogadta el a felajánlást dr. Jefferson azonnal, mielőtt Lex beleköthetett volna. Caroline boldogan mosolygott rám, bár egy kicsit azért én is aggódtam. Nem igen volt rá példa a gimnáziumon kívül, amikor élesben láttam volna Caroline tehetségét működni, leszámítva azt az egyetlen alkalmat Genarrónál. – Ezt minden szempontból reális döntésnek gondolom, elvégre ha jól tudom, elég bizalmas barátságban vannak Menával. – Caroline bólintott, majd bíztató mosolyt küldött felém.

- A további testőrségi tagokat még az este folyamán megvitatjuk, és ha nincs estére programja, elküldenénk önhöz a három tagot, hogy konzultálni tudjanak! – csatlakozott a borostás férfi. Némán bólintottam. – Kollégista?

- Nem. Lakásom van a pszichológiai tanszéktől negyed órára – feleltem, mire megfordult és Noamre bámult.

- Noam! – az említett felnézett, ahogy Dany is. – Ön kollégista?

- Igen! Miért? – kérdezett vissza, de a borostás fazon nem válaszolt neki, hanem csak visszafordult dr. Jeffersonék felé. Még hallottam, ahogy Dany rákérdez Noamnél, hogy miről beszélgetünk, de utána a figyelmem egy újabb kérdés kötötte le, amit közvetlen nekem szántak megint.

- Van lakótársa?

- Igen. De ő nem tehetséges, és nem is tud semmit! – magyaráztam, mire dr. Jefferson gondolkodóba esett, Lex pedig elhúzta az ajkait. Minden bizonnyal a professzor gondolatai aggasztották. Oda is súgott valamit neki, mire a másik válaszolt. Néhány lopott diskurzus még elhangzott közöttük, majd mindketten rám bámultak, utána pedig Oliverre. Már most éreztem, hogy a párbeszéd eredménye elég kínos hatással lesz rám.

- Mit gondol, el tudna szállásolni még egy embert? – szólalt meg végül a professzor, és akkor hirtelen leesdett, miért vetettek furcsa pillantásokat Oliverre. Tudták, hogy nem csak engem fog sokként érni az ötletük, hanem Olivert is.

- Ezt meg, hogyan értik? – érdeklődtem, és rendesen féltem a választól. Lex tekintete egy pillanatra Noamre és Danyre siklott. Épp csak egy másodperc volt, hogy pontosan elég ahhoz, hogy megértsem, mit forgatnak a fejükben. – Na, álljunk meg egy percre! – hátráltam egy lépést. Witsberger hangosan kuncogni kezdett reakciómon, de Esmeralda oldalba lökte.

- Nézd Mena – kezdett bele Lex, azon a „nincs más választásunk” hangján.

- Fogd be Lex! – morogtam rá azonnal. – Nem költöztethetitek be hozzám Noamet! – ráztam meg a fejem. A kijelentésem kissé hangosabbra sikerülhetett, mert Noam összeráncolt szemöldökkel felénk bámult, majd gyorsan odaszólt a hozzá legközelebb álló lányhoz, aki boldogan cserélt vele helyet, hogy Dany-vel foglalkozhasson, aztán leszállt a padról, és odajött hozzánk.

- Lex? – ennyit kérdezett, mire az említett nagyot sóhajtott, majd pár másodperces hallgatás után megszólalt.

- Azon gondolkodtunk, hogy sokkal könnyebb lenne, ha közelebb lennétek egymáshoz – felelte. 

- Könnyebb? – ismételtem meg olyan magas hangon, hogy magam is alig ismertem rá saját hangomra. – Ti megőrültetek! – rogytam le a legközelebbi székre. Lex sajnálkozóan nézett rám, mert pontosan tudta, hogy a kiakadásom jelenleg nem Noam személye ellen irányul. Egy pillanatig habozott, majd megszólalt.

- Nézd Mena, tudom, hogy négy éve – kezdett bele, de felemeltem az egyik kezem, hogy hagyja abba.

- Most állítsd le magad! – sziszegtem sokkal halkabban. Egyszerűen belegondolni sem mertem, hogy a Kompánia hogyan reagálna le egy ilyen hírt. Itt nem csak a kapcsolatról volt szó Noam és köztem. Soha nem is csak erről szólt. – Négy éve – kezdtem bele én is, de újfent megakadtam a mondat közben, mert nem tudtam, hogyan öntsem szavakba azt, amit érzek. A félelem újra áskálódni kezdett bennem.

- Nem hinném, hogy megismétlődne az, ami akkor – szólt közbe hirtelen Esmeralda. Arca hihetetlenül sápadtnak tűnt pirosra festett fürtjei között, de még így is hihetetlenül szépnek látszott.

- Honnan tudod? – sóhajtottam zöld szemeibe bámulva. Egy másodpercig csak némán bámult rám, aztán megszólalt.

- Mert egyszerűen nem hagyjuk – felelte nyugodtan, és olyan magabiztosan, hogy egy pillanatra tényleg elhittem neki. – Ne futamodj meg, mint akkor – tette még hozzá halkabban, és meglepetésemre semmi gúny nem vegyült a hangjába.

- Meg is halhatunk – suttogtam magam elé bámulva, mikor belegondoltam ennek az egész szervezkedésnek a következményeibe. Ha csak azért képesek voltak Noamet kórházba juttatni, mert járni kezdtünk, mit tennének most? Akkor még csak komolyan sem lehetett igazán venni a kapcsolatunkat. A tinédzserek összejönnek, szakítanak, folyamatos a körforgás, ők sem gondolhatták komolyan, hogy Dany, mint veszélyforrás számukra, komolyan a küszöbön lehet. Tizenhét éves voltam az Isten szerelmére.

De mára már felnőttünk. Még ha semmiféle kapcsolat sem lenne köztünk Noammel, amit nyilvánvalóan nem állíthatok, akkor is biztosra mennének, elvégre ebben a korban már nem ritka, ha az embernek gyereke van, hiába is próbálnánk homokba dugni a fejünket.

- Sarokba kell szorítanunk őket – törte meg a csendet a borostás férfi. – Ha nem veszi zokon, nagyon sokat olvastam önről. – Egy cinikus mordulással válaszoltam, mert lassan már kezdtem megszokni az ilyesféle vallomásokat. – Szóval elég komplex képpel rendelkezem. Ha sarokba akarjuk szorítani őket, akkor azzal kell kezdenünk, amitől a legjobban tartanak. A dolgozat önmagában egy jó kezdet volt, Mr. Daventry jól átgondolt lépése. Viszont ez csak a szikra volt. Ha tüzet akarunk gyújtani, akkor folyamatos lépéseket kell tennünk. Ha kiderül, hogy önök egy fedél alatt élnek, elkezdenek mozgolódni. És a búvóhelyéről kimozduló célpontot könnyebb eltalálni. – Nem voltam vicces kedvemben, de legszívesebben elismerően tapsoltam volna a hasonlat hallatán.

- És? Mi van, ha beköltözik? Mi a következő lépés? – Magamon éreztem Noam fürkésző tekintetét, amit minden bizonnyal korábbi elszólásom okozhatott.

- A következő lépés az övéké. Ha jól sejtem – adta meg a választ az a lány, aki ismerős volt az előadásról, amit tartottam. Úgy tűnt, hogy eddig nem szentel nagy figyelmet a beszélgetésnek. A jelenlevők kilencven százaléka amúgy is csak úgy volt jelen, mint akik képesek elfogadni a kész tényeket, amiket eléjük tárnak, és támogatni a döntéshozókat.

Dr. Jefferson elismerően bólintott.

- Mindenesetre most minden egyes részletet tudnunk kell a Kompánia megbeszéléséről. Figyeljen oda, mert bármi fontos lehet!

- Mi van, ha rájöttek a szervezkedésre? Eddig sem nagyon bíztak meg bennem – fontam keresztbe a karjaim.

- Már ne haragudjon, hogy ezt mondom, de önt pont az ilyen helyzetekre tartogatták. Könnyű önt zsarolni, amint a mellékelt ábra mutatja – itt vetett egy gyors pillantást Noamre, én meg elpirultam, mert hirtelen olyan szánalmasan gyengének éreztem magam, mint még soha. A professzor észrevehette a változást az arcomon, mert elnézően elmosolyodott. – Ne higgye, hogy ez egy negatív tulajdonság.

- Míg távol leszel, megbeszéljük a testőrségi tagokat akkor! – tett le néhány papírt Lex az asztalra, majd felemelte tekintetét.

- Te Lex! – emelkedtem fel a székről elgondolkodva. Kissé hullámos fürtjei most kócosan álltak feje tetején. – Apád lemondott, így a Szindikátus megdőlt. A Kompániát pedig most akarjuk megdönteni, ha jól veszem ki. Mindenki egy új rendszerről beszél. Rendben van! – tártam szét a karjaim elismerően, miközben kiegyenesedtem és tettem felé egy lépést. – Ki lesz ennek a rendszernek a feje, Lex? – álltam meg közvetlen előtte. Azt vártam, hogy zavarba fog jönni, de ehelyett komolyan állta a pillantásom, ami mosolyt csalt az arcomra, mert ez volt az a Lex, akit évek óta ismertem, és szerettem. Az az ember, aki sokkal hamarabb felnőtt bármelyikünknél. Nem szólt semmit, nekem meg elégedett vigyorrá torzult a mosolyom. – Tudod Lex – kezdtem bele még közelebb lépve. Már csak pár centi választott el minket. Nagyon szeretlek téged! – jelentettem ki elégedetten, mire ő is mosolyogni kezdett, majd hagyta, hogy átfonjam vállain a karjaim, és magamhoz szorítsam olyan erősen, ahogy csak tudom. Nem gondoltam, hogy valaha is lesz bátorságom ilyen közvetlenséghez vele szemben, de most megtettem. Olyan szintű biztonságot adott ez az egy mozzanat, hogy abban a pillanatban úgy gondoltam, minden sikerülhet, amit tervezgetünk itt. Parfümjének illata teljesen belengte egész lényem, és még akkor is az orromban éreztem, mikor hátráltam tőle egy lépést.

- Mielőtt még féltékeny lennék, azt hiszem, indulnod kellene! – szólt közbe Caroline jókedvűen, ami kissé paradox módon hatott a jelenlegi helyzetben. Bár ilyen irányultságban az én megmozdulásom is annak hathatott.

- Hát jó – sóhajtottam kedvetlenül, ahogy belegondoltam abba a társaságba, ami rám várt. Aztán egy pillantást vetettem Noamre és Oliverre. Oliver szándékosan nem nézett rám. Már most utáltam magam következő kijelentésem miatt, de nem volt mit tennem. – A nappalim kanapéja a tied lehet – közöltem szárazon Noammel, de nem néztem fel, csak a táskámban kezdtem kutatni a slusszkulcsom után. Nem terveztem vissza teleportálni a kocsimhoz, de valamivel le kellett kötnöm magam, nehogy még ennél kínosabbá váljon a helyzet. – Nem tudom, meddig fog tartani ez a megbeszélés, de ha nem érnék oda, Peter beenged. Ne próbálkozz semmilyen tehetséggel, mert nem akarom, hogy szívrohammal vigye el a mentő! – Mintha ez lett volna a végszó Oliver nehézkesen felállt, majd Noam mellé lépett és az asztalra csapott valamit, ami hangos koppanással landolt a fán. Ujjai alatt egy kulcscsomó hevert. Azonnal felismertem a lakásom kulcsait.

Abbahagytam a táskámban való matatást, és csak bámultam az asztalon heverő csomót egy pillanatig.

- Ez majd megkönnyíti a bejutást. Ha esetleg Peter sem lenne otthon – közölte egyszerűen.

- Oliver – ejtettem ki hitetlenkedve a nevét, de nem tudom, mégis min lepődtem meg. A reakciója jogos és nyilvánvaló volt.

- Nekem már úgy sincs rá szükségem – tette még hozzá, és most először olyan élesen nézett rám, hogy nehezemre esett viszonozni a pillantást.

- Áu – fűzte hozzá Esmeralda kicsit szarkasztikusan, de annyira lesokkolt Oliver ily módon való szakítása, hogy nem vettem észre a beszólás mögötti hangsúlyt elsőre.

Oliver nem várta meg a válaszom. Sarkon fordult és az ajtó felé indult. Egy pillanatig csak álltam ott egy helyben megpróbálva feldolgozni a történteket, miközben ő közölte Lexszel, hogy le kell lépnie, majd ha valami fontos történik, adják át neki később. Ilyen fajta érdektelenséget rég tapasztaltam nála, mégis olyan ismerős volt, és pontosan emlékeztem is, hogy mikorról.

Ugyanígy viselkedett, mikor az egyetem első évében kiderült, hogy Effy tovább lépett, és gyakorlatilag nem jelentett neki semmit sem, ami köztük elkezdett kialakulni. Csalódott és dühös volt. Ahogyan most is. Az emlékkép kirántott megkövültségemből, és azonnal utána indultam.

- Foglalkozz Dany-vel – sziszegtem oda Noamnek, mikor elhaladtam mellette. Nyilvánvalóan nem így viselkedik egy felelősségteljes felnőtt ember, de egyszerűen most akartam pontot tenni az egésznek a végére, és Dany amúgy is csak olyan véletlenszerűen tűnt el mindig, mint ahogy megjelent.

A lépcsőknél értem utol Olivert. Kevésbé volt impozáns, mint a pszichológiai tanszék épülete, de minden bizonnyal sokkal színesebb és értékesebb dolgok lógtak a falon, mint a saját tanszékemen. Kicsit meg is illetődtem a hirtelen jött sok szín miatt, meg azért, hogy ezt lefelé jövet egyáltalán nem érzékeltem, annyira magammal voltam elfoglalva. Oliver már megtette az első lépcsőfokokat, mikor válla után nyúltam.

- Nem kell ez – fordult vissza, a tekintetében pedig semmiféle harag nem csillogott, pedig számítottam rá. Helyette fáradtság és beletörődés. – Nem vagyok kíváncsi az egész mentegetőzésre, mert már most ismerem a sztori végét, ahogy mindenki! Még te is és Noam is! Nem is tudom, hogyan gondoltuk, mikor belekezdtünk ebbe a kapcsolatba. – Egy pillanatra nem szóltam semmit sem. Megvétózni nem tudtam, és felesleges sajnálkozással pedig nem akartam elárasztani.

- Nem tudom, mit mondjak – nyögtem őszintén.

- Nem kell semmit sem. Elszúrtuk – sóhajtotta. – De tudod, mi a legrosszabb? Hogy én ezt tudtam. Az elejétől. Aztán meg kizártam minden olyan dolgot, ami azt bizonyította, hogy ez tényleg nem fog működni. Mint, hogy nem feküdtél le velem. – Akaratlanul is elpirultam a nyílt példa hallatán. De természetesen itt sem tudtam ellent mondani. Még ha sokaknak ez olyan könnyen megy, mint egy banán meghámozása, én képtelen lennék bárkivel lefeküdni, még ha az az egyik közeli barátom is. Oliver esetében meg erősen ért az a múlt idő, ha a barátságunk néztem, amitől rossz érzésem támadt már most. – Azzal győzködtem magam, hogy csak idő kérdése és összeszokunk, de itt egyikünknek sem összeszokásra van szüksége, hanem szeretetre! – Ezzel sem tudtam vitatkozni, csak bambán és sajnálkozóan néztem sötét bőrére. – Nézd Mena – kezdett bele, és korláton nyugvó ujjaimra helyezte tenyerét. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire felnőtt módon viseli a helyzetet. Hihetetlen mértékben tudtam tisztelni ezért, mert ha akartam sem lettem volna képes erre. – Én – folytatta, de hirtelen megállt megint, mert észrevett valamit a hátam mögött. Hátra pillantottam egy másodpercre. Noam állt a folyosó szélénél, a karján Dany-vel. Kérdően bámult ránk, de még olyan távolságból, ahonnan nem hallhatta Oliver beszédét. Persze ez nem okozott gondot neki, hogy megtudja, miről is folyik a diskurzus. – Ha akarnék, sem tudnék ezzel versenyezni – fejezte be, még mindig Noamet és Dany-t bámulva. Elvette ujjait az enyémekről. – Ezzel senki sem lenne képes! És ha lehet még egy tanácsom, ha nem kezdtek ezzel sürgősen valamit, akkor boldogtalan leszel! – nézett újra egyenesen a szemeimbe. – Blain boldogsága egy fikarcnyit sem érdekel – vigyorodott el nehézkesen, mire nekem is mosoly kúszott az arcomra. Nem tudom, hogyan volt képes még ennek tetejében viccelődni is.  – Felőlem megeheti a fene ott ahol van, de annak ellenére, hogy most jobb, ha egy ideig mellőzzük egymást, remélem barátok tudunk maradni valamennyire.

- Annyira sajnálom, Oliver! – sóhajtottam, mert tényleg így volt, és mert nem tudtam, mi mást mondhatnék még.

- Mindegy – közölte még utoljára, majd megfordult és megindult a lépcsőn. Pár másodpercig csak néztem utána, majd visszafordultam.

- Menjetek vissza – közöltem Noammel és Dany-vel. – Ha ennél többet kések, még tényleg baj lesz belőle!

Noam pár pillanatig csak fürkészően nézte az arcom, majd bólintott, pedig pontosan láttam rajta, hogy szívesen mondana még valamit. Mikor visszafordult a folyosó felé, csak akkor láttam meg, hogy a lakásom kulcsai ott lógtak ujjairól, abban a kezében, amelyikkel Dany-t tartotta.

Végül végigsimítottam hajamon, és kihúztam magam. Éppen itt volt az ideje, hogy összeszedjem magam, és tiszteletem tegyem a másik pályán. Lehunytam a szemeim, és mély lélegzetet véve teleportáltam.

Legközelebb már egy jól ismert helyen találtam magam a belváros egyik felhőkarcolójának huszadik emeletén. A Kompánia központja teljesen különbözött a Szindikátus központjától. Nem csak azért, mert másik városban volt. Az egész szintet birtokolta a Kompánia, és még az eggyel felettünk lévőt is, bár ott nem sokszor voltam, és nem is nagyon vágytam oda. Ahogy ide sem.

Kiléptem a lépcsőházból, ahova sikerült „landolni”. Nem lehettem sosem biztos abban, ki lát meg pontosan. Régen jártam itt, de mindenre pontosan emlékeztem. A krémszínű bőr fotelekre, a fekete bútorokra és járólapokra, és a hatalmas üvegfalakra, amik a városra adtak gyönyörű kilátást, de nekem mégis a hátam borsódzott tőlük. Megindultam a recepciós pult felé, habár az ott ülő srác már pontosan tudta, hogy ki vagyok.

- Mena! Lassan már meg sem ismerlek – üdvözölt jókedvűen, miközben a pult alatt matatott valamivel.

- Tyron! – léptem a pulthoz üdvözlően. – Nem jövök, ha nem muszáj – válaszoltam. Tyron elmosolyodott, így sokkal fiatalabbnak tűnt koránál. Amúgy sem volt túl idős. A maga harminc évével még így is letagadhatott nyolcat legalább.

- Azt hallottam, gondok vannak – hajolt közelebb hozzám bizalmasan, arcáról pedig le sem tudta vakarni a pletyka okozta izgalmat. Fekete ingjén szinte virított a fehér, gondosan megkötött nyakkendő, és a szintén fehér névtábla, amin a Tyron Leverton név díszelgett.

Általában nem álltam le vele pletykálni, de most határozottan érdekelt, mit hallott, mert ha valaki tudott mindenről itt, az Tyron kellett, hogy legyen.

- Milyen gondok? – támaszkodtam meg a pulton fél kézzel. Ezt bíztatásnak vette, mert könyökeire támaszkodva még közelebb hajolt. Szőkére festett haja, most inkább fehérnek tűnt.

- Lemondott a Szindikátus elnöke – suttogta bizalmasan, mire kifújva a levegőt kiegyenesedtem.

- Csak ennyi? Ezt én is tudtam – közöltem vele teátrálisan, mert pontosan tudtam, hogy erre vérszemet kap. Óvatosan intett a kezével, hogy hajoljak újra közelebb, mert nem fejezte még be. Engedelmeskedtem.

- Nem akarok pletykálni. – Hát persze, hogy nem, gondoltam ironikusan. – De azt suttogják, hogy Mr. Norton azt tervezi, hogy nem várja meg, míg a Szindikátus kinevezi az új elnököt. Most akar előnybe kerülni.

- Hogy érted, hogy most akar előnybe kerülni?

- Mivel a legnagyobb ellenfél megbukott, legalábbis ők már így vélekednek róla, a következő lépést fontolgatják – csillant fel izgatottan zöldeskék szeme. – És most aztán tényleg nem válogatnak az eszközökben!

A gyomrom görcsbe rándult. Eddig sem nagyon válogatták meg a módszereiket, de a tény, hogy most aztán tényleg úgy gondolják, bármit megtehetnek, rémületet költöztetett a vénáimba. Tyron ebből persze mit sem vett észre. Úgy hitte, én maximálisan a Kompánia tagja vagyok.

- Úgy érted – kezdtem bele, de a szőke rögtön átvette a szót. Most már nem csak izgatottnak, de határozottan boldognak is tűnt, amitől a hideg rázott.

- Megfélemlíteni, vagy kiiktatni mindenkit, aki a hatalomra kerülésüket veszélyezteti, vagy esetleg nem támogatja! – vigyorgott önelégülten. Megpróbáltam én is valami mosolyfélét az arcomra csalni, hogy ne legyen feltűnő döbbenetem és rémületem.  

Tyron még mondani akart valamit, de a sors közbevágott Peyton képében.

- Ne fecsegj feleslegesen, Tyron! Még kiszárad a szád – figyelmeztette ridegen. A haja most le volt engedve, amit igen furcsálltam, mert az elmúlt évek során nemigen láttam a haját másként, mint lófarokba kötve. Lágyabb arcot kölcsönzött neki, de még így sem tudta teljesen elrejteni kemény vonásait. – Gyere Mena! Már várnak!

Egy pillanatig csak álltam a recepciós pult mellett, és azt latolgattam, hogy melyik az igazi Peyton. Az aki itt állt előttem, vagy az aki a könyvesboltba járkált, csakhogy beszéljek vele? Mikor mellé értem, fel is hagytam a próbálkozással, hogy rájöjjek, mert újabb lövést vitt be zavartságom céltáblájára. Méghozzá egyenesen a közepébe.

- Bármit mondanak is, nem találkoztál az öcsémmel már évek óta, a dolgozatod csak elméleti feltételezéseken alapszik, pusztán tudományos szempontból vizsgálódtál, maximálisan kitartasz a Kompánia mellett, és kész vagy megtenni érte bármit! Megértetted? – kérdezett vissza, majd megindult. Vontatottan követtem, miközben folytatta. – De ami a legfontosabb, egyszer sem jártam nálad a könyvesboltban! – torpant meg mégis egy pillanatra, sötét szemeit pedig az arcomra szegezte. Pár pillanatig csak bámult rám némán, aztán halványan elmosolyodott. Megdöbbentem, mert sosem láttam mosolyogni. Egy másodpercre, mintha meg akarta volna érinteni a karom, de aztán mégsem tett semmit. Egyértelműen zavarban volt valamiért, és ez is nagyon új volt számomra. – Menjünk! – indult meg végül újra. 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre