J.A.N.E.R.I.T.Y.
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
80. Felesleges önhitegetés

80. fejezet

Felesleges önhitegetés

 

Mena

 

Madarak szálltak fel a párkányomról. Ez volt az, ami kirántott végleg az álomvilágból. Könnyű volt, mert az éjszakai felriadásom óta, nem aludtam annyira mélyen. Időről időre felriadtam, ha csak egy kicsi mozgás vagy hang is beszűrődött az utcán zajló dolgokból. Az órám is csak negyed órával később szólt volna. A nap már felkelt, de még nem volt olyan éles a fénye. Gyakran elfelejtettem behúzni a sötétellőt, így nem egyszer keltem fel korábban, mint szerettem volna. Nyúzottan kibújtam a takaróm alól, és megcéloztam a fürdőszobát. Mikor kiléptem a szobám ajtaján, megtántorodtam egy pillanatra. Noam a kanapén aludt. Halkan mellé sétáltam, és úgy néztem le rá. Az oldalán feküdt, egy karja a feje alatt pihent. A párna, amin minden bizonnyal az éjjel aludt, a földön hevert. Lehajoltam érte, de jobb hely híján csak az egyik fotelbe helyeztem. Teljesen elfelejtettem legalább értelmes ágyneműt adni neki, így takarózni sem tudott. Kelletlenül megráztam a fejem, hogy hogyan lehettem ilyen hülye, és hogy miért nem kért, ha már elfelejtettem. Körbenéztem, hátha találok hirtelen valamit, amivel betakarhatom, de nem találtam hirtelen semmit, így visszamentem a saját takarómért, és azt terítettem a vállaira. Rettegtem, hogy felébred, de azon kívül, hogy a másik oldalára fordult, nem különösebben mozgolódott. Habár ez az egy pici mozdulat is az ereimbe fagyasztotta a vért. Kicsit sajnáltam, ahogy ott álltam felette és néztem, ahogyan lehunyt szemekkel egyenletesen lélegzik. Kanapén aludni nem a legpihentetőbb, de ennek ellenére is egészen nyugalmasnak tűnt. Közvetlen a kanapé lábánál könyvek, füzetek és tollak hevertek szanaszét. Leguggoltam, hogy közelebbről is megnézzem őket. Mind valamilyen jogról szólt. Belelapoztam, de ha akartam sem nagyon értettem volna meg, miről van benne szó.

Hát erről maradtam le az elmúlt évek során – gondoltam keserűen, ahogy az egyik vörös színű borítót bámultam a térdeimre támaszkodva. Nem voltam ott, mikor leérettségizett és bekerült az egyetemre. Nem voltam ott, mikor túlélte az első vizsgaidőszakot. Akkor sem voltam ott, mikor először megbukott egy vizsgán, ha egyáltalán bukott valaha. Elmosolyodtam a feltételezésre, mikor a semmiből váratlanul egy kéz nyúlt az arcom felé, hogy a fülem mögé simítsa az arcomba hullott hajam. Észre sem vettem, hogy a szemeimbe lóg addig a pillanatig. Riadtan bámultam fel.

- Csak egyszer buktam – mosolygott álmosan. – De az sem igazán számít bukásnak. Az anyagot tudtam, csak nem mentem el vizsgázni, hogy apám bosszantsam.

Felpattantam, így ujjai lehullottak arcomról. Éreztem, ahogy zavaromban elvörösödöm.

- Nem szép dolog mások gondolataiban turkálni – jegyeztem meg sértődötten, de mintha meg sem hatotta volna. Mosolya vigyorrá szélesedett, miközben a hátára fordult és kinyújtóztatta végtagjait.

- Nem használod ki eléggé a tehetséged – felelte. – Mi a jó abban, hogy birtoklod, de nem használod? – Erre nem tudtam válaszolni. Az évek során sokat használtam, de jobbára csak gyakorlásra. A hétköznapokban nem igazán, főleg, hogy elméletben meg is volt tiltva a használata.

- Nem mindig jó, ha tudod, mit gondol a másik – fűztem hozzá mégis végül. Elég szarkasztikusra sikeredett, de Noam mintha meg sem hallotta volna a hangsúlyom. A jókedv nem tűnt el arcáról. Felült és a kanapé előtti kis asztal felé fordult. A haja kócos volt, és nem sokat segített a dolgon, hogy két kezével még végig is szántott koponyáján. Nevettem volna, ha nem nézett volna ki még így is elképesztően jól. Sarkon fordultam inkább a konyhát megcélozva.  – Kérsz kávét? – kérdeztem semlegesen. A konyhapult látványa azonnal előhozta a tegnap este történtek emlékeit. Egyértelműen zavarban voltam, mert nem tudtam eldönteni, hogy akkor most mi is történik kettőnkkel pontosan. Oliver még alig tette ki a lábát innen, és én máris Noammel enyelgek? Milyen ember vagyok én egyáltalán?

- Nem – rántott ki Noam válasza a gondolataimból. – Nem igazán ihatok a baleset óta. Felviszi a vérnyomásom, ami ugye nem nagyon jó az agyamnak – folytatta. Hátra fordultam, hogy ránézhessek. Már a konyha és a nappalit elválasztó falnál állt. Újra szorító érzés rántotta össze a gyomrom. Újra és újra magam előtt láttam az autó mögött heverő testét. Az arcomon végbemehetett valami változás, mert mélyet sóhajtott.

- Mena! – lépett közelebb, de én azonnal elfordultam, hogy feltegyem magamnak a kávét, és hogy elrejtsem, hogy legszívesebben sírnék.

- Milyen szövődményei vannak? – Noam kelletlenül sóhajtott. Tudta, hogy nem szabadulhat a témától. Tudni akartam mindent, amiről lemaradtam, még ha túl késő is volt, és túl önző is.

- Hosszútávon? Vigyáznom kell a vérnyomásomra. Bizonyos stresszhelyzetekben könnyen ájulok, bár az orvosok szerint a kettő nem feltétlen függ össze – felelte, majd tartott egy kis szünetet. Valamin gondolkodott, de nem olvastam bele. Azt akartam, hogy maga mondja el. – Mikor felébredtem a kómából, a tehetségem sem tudtam használni. Sérült az idegközpont. És egy hónap teljesen kitörlődött az agyamból. Csak részletekben jött vissza.

Nem szóltam semmit, csak rátekertem a kávéfőzőre a tetejét, és beindítottam, majd csak álltam ott előtte és bámultam, mintha ma reggel valahogyan másképpen főzné le a kávét. Nem mertem visszafordulni.

- Mióta vannak rémálmaid? – szólalt meg végül, amire már kénytelen voltam szembenézni vele. Gondolkodtam, mit válaszolhatnék, ami enyhítő körülmény lehetne, de felesleges volt hazugsággal kezdeni kiújult ismertségünk. Ugyan abba a hibába nem eshettem még egyszer.

- A baleset óta…

- Miről szólnak? – A földet kezdtem fixírozni, mert nem tudtam, hogyan önthetném érthető formába a mondandóm. A kávéfőző halk rotyogása törte meg csak a csendet, Noam pedig türelmesen várt, míg összeszedem magam.

- Van, hogy magáról a balesetről. De legtöbbször rólad – vallottam be halkan. Pár másodperces némaság után ellökte magát a faltól, és mellém sétált. Ugyanúgy nekitámaszkodott a konyhapultnak, mint én. Az ujjait bámultam, amik a pult szélén pihentek. Hosszúak voltak, és kézfején egy apró kis félkörívben világosabb volt a bőre, mintha jó pár éve megégette volna, és ez a halvány heg maradt utána. Valószínűleg ez is egy olyan momentum, amiről lemaradtam. – Soha nem próbáltál még ilyen nyíltan megölni álmomban, mint tegnap éjjel – tettem még hozzá halkan. A lélegzése szaporábbá vált. Kezeiről lábaira siklattam a tekintetem. A lábujjai kikandikáltak a fekete melegítőalsó szára alól.

- Nem tudom, mit mondhatnék – nyögte kis hallgatás után. Furcsa volt.

- Nem is kell semmit – löktem el magam a pulttól, hogy visszafordulhassak a kávéfőző felé. – Ezek csak hülye álmok. Majd csak elmúlnak – közöltem témazárásképpen, és úgy tűnt, vette is a lapot, hogy nem akarok tovább beszélni róla.

- Peter nem kel fel? – kérdezte. Megvontam a vállam.

- Többnyire délután vannak órái, és ha volt is valaha reggel, nem hiszem, hogy arra bejárt. Hajnalig szokta nyomni a számítógépét.

- Milyen szakon van?

- Valami informatikai dolog – adtam meg a választ, és magam is elgondolkodtam, hogy pontosan mi is a megnevezés, de nem jutott eszembe. Elővettem egy poharat, mert a kávé lefőtt. Noam még mindig a pultnak támaszkodva felém fordult.

- És én, miről maradtam le? Azon kívül, hogy pszichológus leszel, és van egy barátnőd, akinek igazán bejövök! – Letettem a poharat, és rá siklattam a tekintetem a nyilvánvalóan szurkálódásnak szánt mondat hallatán. Elégedetten vigyorgott. Sejtettem, hogy észrevette Ell viselkedését, de nem gondoltam, hogy ennyire egyértelmű lenne a dolog. Persze természetesen még mindig tisztában volt vele, hogy jól néz ki, és az már csak hab volt a tortán, hogy agya és céljai is voltak.

- Akkor szedd fel – szakadt ki belőlem szarkasztikusan, és kissé kesernyésebben, mint szerettem volna. Nevetni kezdett. Gondolom, pont ezt a reakciót várta. Azonnal elvörösödtem, amit a kávém elkészítésével próbáltam leplezni. Néhány másodpercig néma csend lett.

- Mikor nem láttalak, könnyű volt utálni téged – közölte olyan hirtelenséggel, hogy a kiskanál kiesett a kezemből, és néhány bukfenc után a padlón kötött ki csörömpölve. Azonnal utána kaptam. Noam, mintha észre sem vette volna ügyetlenségem, folytatta. – Az éjjel gondolkodtam…

Ujjaimmal a pult szélébe támaszkodtam, mert alig akartam elhinni, amit hallok. Imádkozni kezdtem, de már magam sem tudtam, hogy azért, hogy azt mondja, amit legbelül várok, vagy annak az ellentétét, ami a biztonságunk szolgálja.

- Gyerekes húzás volt tőlem az utálkozás, de azt hiszem, képtelen lettem volna máshogy elviselni, hogy elhagytál – közölte egyszerűen. A hangja olyan semlegesen csengett, mintha csak a napi horoszkópot olvasná fel. – Mielőtt még elkezdene járni az agyad a pszichológus rizsán, nem azért volt ez, mert életem során nem egy ember hagyott magamra. – Valóban elkezdtem azonosítani a történteket egy-két személlyel. Peyton ugrott be elsőre és kissé zavarban is éreztem magam, amiért ilyen egyszerűnek képzeltem a történetet. – Sokat kellett törnöm rajta a fejem, mert nem vagyok egy szentimentális típus, de vagyok annyira felnőtt, hogy ki merjem állítani, hogy ez volt az első alkalom, hogy olyan ember hagyott el, akit igazán szeretek – magyarázta határozott komolysággal.

Összeszorítottam a fogaim, és a lélegzetem is visszatartottam pár másodpercig, mert olyan váratlanul ért a vallomás, hogy azt hittem, újra csak álmodom. Nehezemre esett még a levegővétel is, belül pedig mintha szétrobbantam volna. A bűntudat és az öröm furcsa egyvelege kezdett kavarogni a bensőmben. Soha még csak hasonlót sem tapasztaltam.

- És tegnap éjjel arra is rájöttem, hogy amellett, hogy gyáva voltál, mert igenis az voltál, nem hiszem, hogy reális elvárás lett volna egy tizenhét éves lánytól, hogy tartson ki mellettem, tudva, hogy akár meg is ölhettek volna. Legalábbis nem egy olyan lánytól, aki már egyszer elvesztett valakit, akit nagyon szeret. Mert tudom, hogy szeretsz – fejezte be. A torkom összeszűkült. Nem tudtam, mit mondhatnék hirtelen, annyi mindent zúdított rám az elmúlt perc során, hogy a fejem kavarogni kezdett. Nem volt semmi gúny, vagy irónia abban, amit mondott. Komoly volt, és ez megdöbbentett, mert sosem tudtunk ilyen szinten beszélgetni az érzéseinkről. Mély lélegzetet vettem, és oldalra fordultam, hogy felnézhessek rá. Minden bátorságomra szükségem volt ahhoz, hogy hangot tudjak adni gondolataimnak. Nem értettem, mitől rettegek ennyire, elvégre nem egyszer tanultam a kimondott szó jótékony hatásairól. Mégis egészen nehéz munkának bizonyult némely helyzetben.

- Igen. Szeretlek – mondtam ki, ami már annyi ideje nyomta a lelkem, hogy szinte mázsákkal éreztem magam könnyebbnek, mikor kiejtettem a szavakat a számon. Ez már nem valami gyerekes, felületes érzelem volt. Tudtam én ezt jól. Pont ezért volt olyan kemény a dolog.  Noam sötét szemei elkerekedtek döbbenetében. Úgy nézett le rám, mintha azt mondtam volna, hogy látom a holtakat. Mielőtt reagálhatott volna, folytattam. Féltem, hogyha közbeszól, nem tudom befejezni. – És igen, gyáva voltam. Anyám meghalt, és fogalmad sincs róla, milyen nehéz volt ezt feldolgozni. Van, hogy az ember képtelen befolyással lenni a dolgok menetére, de akkor ott, választhattunk! – néztem rá szúrósan, hogy végre értse meg, miért is döntöttem úgy, ahogy. – Nem akartam, hogy bajod essen! Vagy bárkinek, akit szeretek, és most is ezzel játszunk! – tártam ki szabad karom tehetetlenül. – Bármelyik pillanatban, akár veled, akár Lexszel, vagy Caroline-nal… bárki, aki közel van hozzánk, és támogatja ezt az egész szörnyűséget! – fakadtam ki dühösen. – Tudod te, mennyi éjszakát bőgtem a szobámban, míg te kómában voltál a kórházban, hogy mikor kelsz már fel, ha egyáltalán felkelsz valaha? – Noam döbbenete meglepettséggé csökkent dühömet látva. Bal kezét a konyhapulton pihenő jobbomra fonta, de én azonnal kicsúsztattam a kezem az érintés alól, és visszafordultam a kávé felé. Blain kelletlenül felmordult és újra nekidőlt a konyhapultnak, miközben keresztbe fonta karjait a mellkasánál. A fekete póló megfeszült felkarján. Pár másodpercig csak hallgatott megint, de most már határozottan ingerültnek tűnt.

- Caroline és Lex, és bárki más a csapatunkból, képes megvédeni magát! – közölte aztán. Pont mikor a poharam töltöttem meg. Szúrósan bámultam fel rá a szemem sarkából, de ő csak folytatta. – Nem szükséges mártírt csinálni magadból! Mindenki önszántából döntött úgy, hogy csatlakozik, és mindenki pontosan tisztában van vele, milyen veszélybe sodorja magát! – érvelt. Már éppen inni akartam a kávémból, de újfent letettem a bögrém a pultra, és oldalra fordulva újra rá meredtem.

- Kíváncsi leszek, hogy akkor is ezt mondod-e, mikor berontanak ide, és a nyakadat akarják! – ironizáltam, de ahogy belegondoltam, ennek a lehetősége is simán megvolt. Noam elmosolyodott, majd felém fordította a fejét, és kissé lehajolt, hogy egy szintbe kerülhessen az arcunk. Meglepetten, és egyszersmind zavartan húzódtam hátrébb pár centit, mert olyan arcot vágott, mint aki megint valami gúnnyal akar visszavágni, és ez rendszerint sikerült is neki mindig.

- Tudod, nem igazán tudom eldönteni, hogy attól félsz-e jobban, hogy a Kompánia kinyír minket, vagy hogy valami komolyabb is történhet köztünk. – A mondat végére a mosolya vigyorrá szélesedett. Annyira ismertem már ezt a kifejezést, és mint sok más, ez sem változott az évek során. Eltátottam a szám, hogy felháborodást színleljek.

- Ne nevettesd ki magad – emeltem jobb tenyerem mellkasára, majd teátrálisan taszítottam rajta egyet, hogy kimásszon a képemből. Jókedvűen egyenesedett ki, én meg felkaptam a bögrém és a szobám vettem célba. – A fene sem akarna veled együtt lenni – tettem még hozzá, hogy bosszantsam, de mint olyan sokszor, ez a gúny is teljességgel lepergett róla.

- Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy szeretsz – szólt utánam, és habár már háttal voltam, kihallottam a hangjából, hogy nevet. Reflexszerűen fordultam félig hátra szabad kezem is emelve. A konyhaasztalon pont volt egy félliteres flakon teli vízzel, tökéletes alanyt adva eltervezett levitációmnak. Még félig sem fordultam oldalra, az üveg már fel is reppent Noam felé, aki szinte rezzenéstelen arccal kapta el, mielőtt az az arcába vágódott volna. Dühödten fújtattam egyet a tökéletes reflexet látva, majd újra megindultam a szobám felé. – Akkor megadod Ell számát? – kiabált még utánam jókedvűen.

- Fogd be, mert a dohányzóasztalt már kétlem, hogy egy kézzel elkapnád! – fenyegetőztem, de már alig vártam, hogy becsukhassam magam mögött szobám ajtaját, mert féltem, hogy nem tudom tovább tartani a jéghercegnő szerepét. Vigyorogva huppantam le az ágyam szélére, miközben végre sikerült ajkaimhoz emelnem a kávét.

 

Oliver

 

Ültem az a kinyitott laptopom előtt és csak bámultam a bejelentkező képernyőt. Az ablakot ábrázoló kis logó az „Indítás” felirattal rég eltűnt. Már a jelszavam kérte, de én csak ültem az asztalomnál és bámultam az üres mezőre. Reggel nyolcat ütött az óra. A kezem is a klaviatúrán volt, de nem csináltam semmit sem. Úgy terveztem, hogy ma megírom a beadandóm, de úgy tűnt, ez is arra a sorsra jut, amire a tegnap esti fürdési tervem. Úgy éreztem magam, mint egy darab koszos rongy. Egyfolytában azon járt az agyam, hogy miért nem jön nekem össze semmi. Aztán rögtön eszembe jutott, hogy ez egy egészen nagy hazugság a részemről, mert a suli összejött, a barátok összejöttek, csak a barátnő nem akaródzik valamiért. A családomban is minden rendben. Csak ez a rohadt párkapcsolat! Talán nem nekem való! – ütött szöget a fejemben, majd összecsuktam a laptopom. Felálltam az asztaltól és visszafeküdtem az ágyamba. Ma már lehet nem lesz meg az a dolgozat. Sőt! Úgy döntöttem, hogy az órákra sem megyek be. Egy-két órát már korábban is volt, hogy ellógtam, de egy egész napot sosem. Most viszont úgy gondoltam, hogy ez segíteni fog, hogy rendezzem a gondolataim Menáról, az egész új rendszer kialakítása témáról, és úgy egyáltalán a jövőmről. Hazudhattam volna magamnak azzal kapcsolatban, hogy nem érdekel, hogy Menával nem jött össze, de természetesen nem így volt. Nem tudom, hogy szerelem volt-e, amit érzek, de ha nem is, biztos voltam benne, hogy válhatott volna azzá, ha nem jön Noam. Kesernyés szájízzel fordultam az oldalamra, mert kicsit hálás is lehettem neki, hogy most tolta vissza az arcát Mena életébe, és nem akkor, mikor nekem már egy értelmes gondolatom sincs a rózsaszín ködtől. Mert biztos voltam benne, hogy még a kapcsolatunkban lévő visszásságok ellenére is, kis idő, és szerelmes lettem volna, nem is akármennyire. Viszont Mena nem. Még ha ki is tartott volna mellettem, Noam feltűnhetett volna egy év múlva, kettő, de akár tíz év múlva is újra, az mindent eltörölt volna, úgy ahogy most is.

Mélyet sóhajtottam, és magamra húztam a takaróm. Ezzel képtelenség versenyezni. Furcsa volt látni, hogy valakik ilyen fiatalon, ennyire kötődjenek egymáshoz a huszonegyedik században. És igen! Irigy voltam arra a szerencsétlen Blainre. Mert egy gyökér állat – keserűen elmosolyodtam a gondolatra. – Meg legszívesebben beverném a képét minden másodpercben, főleg most, de Mena szereti. És ahogy belegondoltam ebbe, rájöttem, hogy nem is Mena személyén van itt a lényeg. Hanem a szereteten, amit éreznek egymás iránt. És én ezt hiányoltam a saját életemből. Hitegetheti magát akárki azzal, hogy neki nem számít, a háta közepére sem kíván egy kapcsolatot, de az óriásit hazudik még saját magának is. Az pedig a legszánalmasabb dolog, amit önszántából művelhet magával az ember.

A másik oldalamra fordultam és a falat kezdtem bámulni. Már végleg elment a kedvem attól, hogy bármit is csináljak a nap folyamán, így csak lehunytam a szemeim, és próbáltam visszaaludni, mert a gondolataimra sem voltam már kíváncsi.

 

Martin

 

Gyermekkoromban mindenki csak cikizett. A velem egykorúak számára mindig is nevetség tárgyát képeztem alakom és kinézetem miatt. Az iskolában sem voltam sosem igazán jó tanuló, csak ha igazán erőlködtem. Igazságtalan, hogy míg egyeseknek tanulás nélkül is megmaradnak a dolgok, másoknak erőlködnie kell. És így van ez még nagyon sok mindennel az életben. És én mindig is azon az oldalon álltam, amin erőlködni kellett. Nagyon untam már. Hihetetlenül elégedett érzés volt, mikor felülmúlhattam Sky-t. A saját apja választott engem helyette. Ez járt az agyamban akkor is, mikor szemben álltam Mr. Nortonnal, és átadtam neki az információkat, amiket sikerült beszereznem. Ez mindig is tökéletesen ment nekem. Megtaláltam a helyem a rendszerben. Azt a biztos pontot, ami által hasznos lehetek másoknak és magamnak is.

- Biztos vagy benne? – érdeklődött Mr. Norton semleges hangon. Nem nézett rám, csak bámult ki a városra a kávézó ablakából. A huszadik emeleten voltunk, így tökéletes kilátás nyílt mindenre. Az embernek olyan érzést kölcsönzött, mintha ő lenne a város ura. Pontosan tudtam, mert követtem a tekintetét.

- Biztos – adtam meg a választ, elvégre ebben sosem hibázok. Mr. Norton visszafordult felém, miközben fekete öltönybe burkolt karját letette az asztalra és hátradőlt. Azt hittem, majd gondolkodni fog, hogy mi tévő legyen, de nem így történt. Azonnal reagált.

- Egy fedél alatt az a kettő, mi? – köpte cinikusan, és meglepetésemre mosolyogni kezdett. Rideg volt és kimért, de lenyűgöző. Irigyeltem. – Úgy tűnik, nem ijesztettünk rájuk eléggé négy éve. Azt hittem, Menánál működni fog a dolog, de az elmúlt megbeszélés alkalmával már éreztem, hogy valami nem stimmel – nyugtázta. Hát ezért küldött engem Mena után ilyen hirtelen. Noam elintézése után két évig követnem kellett, de, hogy Mr. Norton szavaival éljek: „Végig a Kompániához hűen viselkedett.” így aztán hagynom kellett. – Ez kicsit azért meglepett – mosolyodott el újra paradox módon. – Na, de hát nem baj – fújta ki a levegőt jókedvűen, miközben felállt és összegombolta zakóját. Meglepetten bámultam rá. Még vetett egy utolsó pillantást a városra, majd újra felém nézett. – Nem akartam, hogy eddig fajuljanak a dolgok, de nincs más választás. Ők akarták. Igazam van, Martin? – Nem értettem, mire gondol, és ezt észre is vette, mert nevetni kezdett. – Okos fiú vagy te, de még mindig van, mit tanulnod! Szólj Dylennek, hogy most már véglegesen robbantsák ketté azt a két félkegyelműt! – jelentette ki, és itt már egyáltalán nem is mosolygott. Kicsit megrémültem, mert soha ilyen határozottnak nem láttam még, pedig nála ez hatalmas szónak számított. Mindig tudta, hogyan irányítsa a Kompániát, mindig tudta, mit kell tennie, de ennyi hatalmat még nem éreztem sosem, amit most sugárzott. – Nincs több megfélemlítés! Szedjétek őket ketté, akárhogyan is! – Vontatottan bólintottam, habár még mindig nem voltam vele tisztában, mit is tervez pontosan.

- És aztán? – tettem fel kissé félszegen a kérdést. Nem akartam feldühíteni, és újra csak meglepődtem, mikor mosolyogva ellépett az asztaltól, és a vállamra helyezte egyik kezét.

- Irány velük a szakadékba! Kísérletezni támadt kedvem! – kacsintott. A hideg rázott ettől a jókedvtől, elvégre Blain és Mena újbóli egyesülésének lehetősége, azt hittem, sokkal nagyobb veszélyt fog jelenteni. Két ilyen szintű ingenikum, ráadásul megosztásban és egy közös gyerek jövőképével, az egész tehetséges világ elveit és létezését alapjaiban formálnák át.

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre